HÍROLVASÓ
Késő őszi túra a Geresdi-dombságon által, romokat és kereszteket keresve.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Gergely Laci ezúttal nem egy hétre, csak egy napra "rabolja el" a túratársakat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Látványos kirándulás a Gánt környéki dombokon. Az egykori hátrahagyott bauxit bányák kopársága olyan látványt kelt, mintha egy Mars-expedíción vennénk részt. Túránk során ismerkedünk a falu történetével, a Vértes különleges geológiai környezetével és bányászati múltjával.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Balaton – felvidékkel nem lehet tévedni, bármilyen túracélt választunk, az mindig látványos, hangulatos, különösen igaz ez a Káli – medencére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Európai sporthét Pakson szeptember 23-tól
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve az elmúlt években az Országos Kékkör bejárásán minden alkalommal több, mint 3000 fő túrázott. A hagyomány folytatásaként idén újra nekivágunk a kék sáv jelzést követve egy túrának. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ismét megpróbálkozunk a többnapos túrával. Akinek tavaly is volt kedve, azért jöjjön, akinek idén jött meg, az azért.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A 2024-ben sajnos elmaradt Badacsony-túrának idén is nekifutunk, ezúttal június közepén. Idén viszont nem csak északról, de délről is megtekintjük a Balatont. Ha szerencsénk lesz, akkor nem fogunk összefutni a május elseje óta a hegyen bóklászó bortúrázókkal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ebben az évben három Közép-Dunántúli Piros túra került bele az egyesület túra kiírásába (Kisfüzetbe). Most a második túrára kerül sor, ezt a túrát Várpalota és Tés település között tervezzük. A túrát úgy terveztem, hogy a résztvevők dönthetik el, hogy melyik irányba tegyük meg a túrát. Választhatjuk a könnyebb útvonalat Tés-i fennsíkról lefelé vagy menjünk Várpalotáról felfelé a nehezebb úton. Most is egy szurdokban vezet a túránk hasonlóan vadregényes, mint a Burok- völgy, de ennek is meg vannak a szépségei. Bélyegzőpontok itt is lesznek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A május 24-i és a június 14-i túrák időpontot cseréltek. Ez itt a május 24-i természetjáró lehetőség.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Gerecsei kilátó túra az E4 európai hosszútávú turistaút (magyarországi szakasz) Mogyorósbánya felett Péliföldszentkereszt és tovább a misztikus Öreg-kőig.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A vezetett túráról van szó ebben a túrakiírásban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Szarvasi Arborétum – Pepi-kert a Hármas – Kőrös egyik holtága mentén hazánk legnagyobb élőfa gyűjteménye, ahol többek között mamutfenyőket és 100 évet megélt mocsári ciprusokat is láthatunk. A botanikus kert egyik különlegessége a szabadon élő pávák. Megcsodálásuk kötelező, etetésük tilos! A Mini Magyarország egy makettpark, melyben Magyarország épített öröksége, nevezetes épületeinek, vasútjainak, hajóinak részletében kidolgozott kicsinyített mása látható. Az Arborétumot és a makettparkot csoportos kombinált belépővel látogatjuk meg. A belépő ára 3.600,- Ft.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Továbbra is lehetőséget biztosítunk a hosszútávú túra utakat, illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években Magyarország tájegységeinek többségét bejártuk, de azért van még egy-két „eldugott hely.”
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ebben az évben három KDP-s túra került bele az egyesület túra kiírásába. Módosított időpontban tartjuk meg az idei túratervben szereplő, Közép-Dunántúli Pirosra tervezet túránkat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2018 után ismét a Vértesbe vezet túrát Gergely Laci.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A hagyományainknak megfelelően csatlakozunk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség hagyományához, a Bodor Árpád-emléktúrához. A túra a Gemenci-erdőben lesz, ahol Árpi bácsi nélkül nem is feltétlenül lennének ma turistautak. Gyertek túrázni és emlékezni!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Beugróként hívlak titeket erre a gyönyörű környékre. Ismerős tolnai dombok közé, remélhetőleg kevésbé sárdagasztó túrát tervezek, melynek a végén az annafürdői parkot járjuk körül.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Idénre a Zengő-túrát a lehető legkönnyebbre terveztem, így az idei év utolsó előtti napján azoknak is lehetőségük lesz szétnézni az új kilátóból, akik a korábbi évek nehezebb túráinak nem mertek nekivágni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mit lehetne ide írni? Mikulás, rénszarvas-szán, szaloncukor stb. Remélhetőleg lesz annyi gyerek, hogy elfogyjon a túra közben az édesség, a felnőttek pedig más módon tudják a túrázáshoz szükséges kedvet fenntartani. Havazást rendeltem, a többi rajtunk múlik. Ismert terepen egy szép téli túrára számítunk, gyertek velünk!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Őszi túra a Zselicben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ságvár a Mezőföld és a Somogyi-halomvidék találkozásánál lévő kis település, remek kirándulóhely, hiszen csodálatos természeti környezet öleli körbe a falut. Löszös dombjain több érdekes látványosság található. Ezek közül keresünk fel néhányat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Közepes túra a már jól ismert, de megunhatatlan Szekszárdi-dombságban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pilis, Pilisborosjenő – Pilisszentkereszt Az október 5-i túra módosított túraterve. A túravezető az eredetileg a a Dobogókői turistaházig tervezetett túrát – az utazásra fordítandó idő miatt – lerövidítette egy kicsit. Ez a változtatás nem csorbítja a túrázás élményét.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Készüljetek, vége a nyárnak, indul a túraszezon. Ajánlatunk egy kellemes bakonyi túra, melynek során egy természeti különlegességet fogunk túra közben megnézni, az Úrkúti Őskarsztot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Időpont: 2024. október 12. (szombat) Mi az a „kéktúrázás napja”? „Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve az elmúlt években az Országos Kékkör bejárásán minden alkalommal több mint 3000 fő túrázott. A hagyomány folytatásaként 2024. október 12-én újra nekivágunk a kék sáv jelzést követve egy túrának.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Régóta szeretnék ide eljutni, mivel eddig nem sikerült, most veletek együtt megteszem. A hosszú utazás és a viszonylag rövid gyalogtúra miatt evezéssel kombinált mozgásra hívlak titeket: az első szakaszban a vadregényes Kőszikla-szurdokot járjuk be, utána pedig lehetőségünk van Kányavárnál a felduzzasztott Zalán evezni, nézelődni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Körtúránk a Művészetek völgyéről ismert Kapolcsról indul, a malmok völgyéből. Az itt lévő Eger patakra valaha 13 vízimalmot építettek. A malmok közül 9 mint ipari emlék még ma is látható. Túránk teljes hosszában fokozottan védett területen halad.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
…mármint Komlóról Pécsre Még nem jelenthetjük ki bizonyosan, de alakulgat egy hazagyaloglás-túrasorozat. Hazagyaloglás Pécsre, valahonnan Pécs környékéről. A túrasorozat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség túrája, ehhez csatlakozunk Paksról. Tavaly Hásságyról gyalogoltunk Pécsre, ami ismeretlen helyszínek felfedezését, újrafelfedezését is jelentette a résztvevők számára. Az idei mecseki túra klasszikusabb útvonalon, látványos turista-látnivalókat érintve (természetesen az eredeti hazagyaloglás-túra-elvek mentén) szerveződött.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Végre Demeter-vízitúra! Azoknak, akik tavaly már voltak és azoknak, akik idén jönnének. Ottalvós, 1. nap evezgetés, csorgás, strandolás, este tábortűz, sátorban alvás, 2. nap árral szemben visszaevezés, több pihenővel - a folyadékveszteség miatt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ezúttal Villányba invitálunk titeket.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy kevesek által ismert, Pakshoz közeli helyre hívlak titeket. Az ide-oda kanyargó ős-Sárvíz szintén a folyószabályozás áldozata lett, a fennmaradt holtágak feltöltődtek, feltöltődnek. A szedresi holtág még olyan állapotban van, amit érdemes megnézni. A tanösvény nem zsúfolt, bejárhatjuk rajta a holtág partját és környékét. Igazi Tüskevár-élmény: sár, madarak, békák, szúnyogok, pecások – és mi.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi teljesítménytúrája tavaly beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hosszú éveken keresztül mi, demeteresek rendeztünk a Dél-Mezőföldön TT-t, értelemszerűen Demeter névvel.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ezen a túrán a Zselic déli csücskébe kalandozunk el, melynek apropóját az adja, hogy 2023 októberben adták át a Zselic legmagasabb pontján – Hollófészek 358 m- épített kilátót, ami kb. 18 m magas, 9 szintes építmény.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Tavaly megnéztük, hogy milyen Budakeszi környéke ősszel. Most megnézzük, milyen tavasszal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A 26 év alatt végül arra jutottunk, hogy a versenyeink célja: tájékozódási túraversenyzési lehetőség teremtése – bárhol. Amikor a főrendező, Jakab Albi – szokásos térképköröket futva – felvetette Zöldpontos Fodor Petinek, hogy a 2024. évi Bakancsos akár lehetne Kaposvár környékén is, a fiúk abban maradtak, „akár”, „miért ne”, „jó ötlet”. Ráadásul idén versenyünk kétnapos, lesz csapat- és egyéni verseny is, szóval május második hétvégéjén kimaxoljuk a tájékozódást.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A kéken fogunk túrázni (OKT). Kisinóci turistaháztól indulva az OKT 17-es szakaszát teljesítjük Nógrád vasútállomásig.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Március idusán mi másra is gondolhatnánk. De mi most inkább a bringák nyergébe invitálunk. Sok év kihagyás után visszatér a Demeter programjába a március 15-i Petőfi-emléktúra. Gergely Laci a Decsi házaspárra hagyományozta a szervezést, így Béla és Zsuzska vezényletével vesszük nyakunkba a 62 km-es távot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szent Demeter legyen velünk a 2024-es túráinkon! A március 9-e túrán ezt lezsírozzuk. Meg megnézünk minden látnivalót, amit az útvonal kínál.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Szekszárdi-dombság déli széléről, Szálkáról, a Szálkai-tó mellett indulunk el ezen a túrán. A tó horgászok, túrázók és strandolni vágyók körében egyaránt kedvelt hely. Mesterségesen jött létre, méghozzá a Lajvér-patak elzárását követően.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Bodor Árpád-emléktúrákkal Árpi bácsira emlékezünk. Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra. És ebből a szempontból nem kevésbé klasszikus a Sötétvölgyi parkerdő sem :) Az eredeti elképzeléshez képest útvonalváltozás.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Csaba idei első túrája az Országos Kék útvonalát követve Nagymarosi kompátkeléstől indul, aminek érdekessége, hogy tavaly Vivi lánya a Prédikálószékre szervezett túrával a Dunakanyart mutatta meg nekünk, melyet most a másik oldalról fogunk látni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Még meg sem száradt a tinta a kisfüzeten, de máris módosítani kényszerülünk (a nagymarosi fakidőlések miatt). Túracsere: január 13-án, szombaton dél-dunántúli kéktúrázni megyünk. Tavaly a Remete-réten fejeztünk be egy szakaszt, és most is ott fogunk – a másik irányból érkezve.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Ha már meguntad az ünnepi semmittevést, elteltél a finom ételekkel no és a bejglivel és már kimozdulnál egy kicsit, vagy csak szeretnéd lejárni a felszedett kalóriákat, gyere velünk túrázni a két ünnep között. Az idei évzáró túránkat a Budai-hegységben tervezzük. Az útvonal nagy része a sárga turistajelzésen halad, ami egybeesik Buda egykori határával.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Gergely Laci ezúttal a Budai-hegységbe invitál benneteket.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy hazagyaloglós túrára invitálunk benneteket a szokottnál némileg nagyobb távval. Szint nem sok lesz benne, viszont annál több szent, és még kompon állunk is, és építési területen is keresztül sunnyogunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ezzel a túrával csatlakozunk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség által meghirdetett kegyeleti emléktúrához. A Fekete-kút mellett felállított emlékoszlopnál találkozunk a megye turistáival, hogy együtt emlékezzünk elhunyt turistatársainkra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Túránk során kezdésnek meglátogatjuk Fehérkő várát, ahol a közelmúltban egy új fajárdát alakítottak ki, amely biztonságossá teszi a vár megközelítését, körbejárását. Miután meghódítottuk a várat, továbbindulunk, hogy később elérjük Somogy megye legmagasabb pontját, az Alman-tetőt, ahol egy kilátót is létesítettek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy kellemes, laza kirándulásra invitállak benneteket, egyik kedvenc vidékemre. A Balaton - felvidéken a sok túraútvonal és a sok látnivaló közül igen nehéz válogatni, csak jó és még jobb lehetőségek vannak. Ebből mazsoláztunk az idén. Túránk során Nagyvázsonyt és környékét járjuk be. Tulajdonképpen, mint az útvonalból is látszik ez egy látványos romtúra, melynek során történelmi személyeket, eseményeket idézünk meg, kezdve a közelmúltban teljes körű felújításon átesett Kinizsi vár meglátogatásával.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Spartacus -ösvény a Visegrádi-hegység egyik leglátványosabb kiránduló útvonala az 1930-as évek óta létezik. Az erdő mélyén kanyargó utat sokáig a vadászok ismerték. A titokban tartott utvonal 2015-ben vált ismerté és lehetőség nyílt arra, hogy a természetjárás kedvelői is végigmenjenek a Dunakanyar egyik legvadregényesebb ösvényén.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A nyári forróság elől a mecseki erdőkbe invitálunk benneteket az őszi szezon második túráján.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Lassan vége a nyárnak, kezdődik az őszi túra szezon. Első ráhangolódós túránk a Bakonyba vezet.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tavaly elmaradt túra miatt most mindenképpen jó idő lesz, nagy lelkesedéssel indulhatunk a környék bejárására a következőképpen:
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Könnyű kerekezésre invitálunk benneteket Paks - Madocsa között.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tegnapi bejárás után némileg változtatott a túravezető az útvonalon, aminek a következőben változtak a túra paraméterei. Az eredeti túrában szereplő összes látnivalót érinti az új útvonal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Frissen végzett túravezetőként meginvitállak egy túrára, mely gyerekkorban az első hosszabb túrám volt a családommal. Június 10-én Pozmázról indulva meglátogatjuk Prédikálószéket, majd végállomásként Dömösre érkezünk, ahol a buszunk vár majd. A túra kb. 20 km hosszú, a Pilis hegységen vezet át, néhány rövidebb pihenővel tervezünk. Többek között érintjük a Lajos-forrást, a Sikárosi-rétet, valamint a Vadálló-köveket.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Családi túrán jött az ötlet, hogy levendula-virágzáskor milyen szép lehet ez a gejzírkúpos, Balatonra kilátós túra. Na, most kiderül.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A túra időpontja (az április 22-i DunaTúra Szülinapi Teljesítménytúra érdekében) módosult, de a várakozások nem: a túravezető orchideát szeretne látni és a kirándulóknak mutatni…
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Soron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni. Időpont: 2023. április 22.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A kedvező időjárásban bízva gyalogos telihold-túrát szervezünk, ha van kedvetek jönni, gyertek velünk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hegymászás az Alföld "közepén". És ez nem áprilisi tréfa!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
„Elbűvölő völgyek, virágos rétek, különleges sziklák Bolyongás a Velencei-hegység »legmagasabb« csúcsai körül, az idilli fekvésű Sukoróból kiindulva a hangulatos Hurka- és Bodza-völgyön át az Angelikaforrásig, majd a Meleg-hegy oldalában terpeszkedő Nagy-legelőn átvágva vissza a faluba. Útközben olyan érdekes sziklaalakzatokat tanulmányozhatunk, mint a Likaskő, a Gyapjaszsák vagy az Olasz Gránitfejtő, nem beszélve a Velencei-tóra nyíló gyönyörű kilátásról.” (kirandulastippek.hu)
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Könnyű, ismerkedős túra a Demeter Egyesület egyik frissen végzett túravezetőjével, aki nem mellesleg a 2. Satöbbi Kupa főszervezője is.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Gerecse déli, kevesek által járt helyeit fedezzük föl ezen a túrán, mely során a hegyközi medencékre és az azok peremét alkotó magaslatokra nyílnak kilátások.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mivel a szokásos közös megyei Gemenc-túra idén elmarad (nem jött össze / helyettünk a vadászoké az erdő), ezért programváltozás van. A kisfüzetben ezzel a kis szösszenettel vezettük be a túrát: „Ki mondta, hogy a Szekszárdi-dombságban nem lehet nyáron közösen túrázni?” Na, azt a nyári túrát most februárban realizáljuk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő. Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Közeledik az év vége, s bár még egyetlenegy év végi túra hátravan, ideje realizálni a 2022-es kilométergyűjtés ajándékát. Az új Demeter-túravezetőkről szóló hírből tudjátok, hogy az egyik új túravezetőnk, Szász Csaba barátságban van a túrázói minősítéssel. A túrák MTSZ-pontértékéről külön hírben ő maga fog beszámolni, most koncentráljunk az idei év egyesületi pólószerző pontgyűjtésére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Bár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ha valaki a 19-ei Mecsek túrán nem tudott részt venni, újabb lehetőséget adok egy mecseki közös túrázásra. Ezúttal a tavaly megkezdett Tolnaicum-ismertető túrasorozatot fejezzük be.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását fejezzük be. Ez a túra az én ajándékom – azoknak, akik végig járták az előzőeket, és azoknak is, akik erre a túrára jönnek. Remélhetőleg maradnak még őszi színek az erdőben, a nyílt részekről pedig gyönyörű kilátás vár ránk. Mi ott leszünk, már csak szép idő kell és minden rendben lesz.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Vadregényes szurdok, impozáns várrom, misztikus erdei temető a Vértesben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Európa egyik legnagyobb fémmadara, egy ősemberek által is lakott hatalmas barlang és egy eredeti, megmászható aknatorony, mindenhonnan parádés kilátással fűszerezve.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 5. részénél tartunk. A legnehezebb szakasz következik, sikerült 5 csúcsot egy útvonalra felfűzni. Az esőtől felfrissült erdőben megjárjuk Tolna-megye legmagasabb pontját, a túra végén pedig egy gyönyörű patakvölgyben ereszkedünk le a hegyről. Remélem, mindenkinek meghoztam a kedvét.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ez után az őrült hőség után indul a szezon. A Zselic déli csücskével kezdjük meg az őszi túrasorozatot. Nagy kedvencem Fekete István, a sokunk által szeretett író, aki kezdő gazdatiszt korában ezen a vidéken dolgozott és vadászott gróf Mailáth György hitbizományi uradalmában Bakócán, az 1926-1929 közötti években, mint segédtiszt. Az itt szerzett élményeit írásaiban, regényeiben is megörökítette. Ennek emlékére készült a Mecsekerdő Zrt jóvoltából az emlékösvény, ahol az elhelyezett táblákon az író életéről, regényeiről kaphatunk információkat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szokásos vízitúránkra hívlak titeket. Idén egy új, változatos szakasz vár ránk homokpadokkal, sok fürdéssel, esetleg egy kis sörözés/jégkrémezéssel.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ezen a túrán egy, a túravezető szívéhez közelálló vidékre, a Káli-medencébe fogunk barangolni. Hangulatos táj, hagyományos népi építészet megmaradt emlékei, csodás panoráma, geológiai érdekességek, és még sorolhatnánk mindazt, amiért érdemes erre a területre ellátogatni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 4. részénél tartunk. Az útvonal (legalábbis nagy része) mindenkinek ismerős lesz. A csúcsok megmászása után az Óbányai-patak völgyében tudunk majd hűsölni, reméljük, víz is lesz a mederben… Aki megérdemli, Óbányán sörrel/fagyival jutalmazhatja magát.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Balaton-felvidék jellegzetes tanúhegyei közül ezúttal Szigliget és Szent György-hegy történelmi és természeti szépségeivel ismerkedünk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2022. május 28. (szombat) Zirc – Tanösvények (Pintér-hegyi, Eperjes, Eplény)
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Szokásos május eleji, árvalányhajas gyalogtúra a Dél-Mezőföldön 2022. május 14-én, szombaton, utolsó alkalommal teljesítménytúra változatban. Utolsó Demeter TT mottója: Minden út Paksra vezet. Csak az nem túrázik, aki nem akar.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk. A mostani alkalommal megtapasztaljuk, hogy miért „hegyvidék” a Mecsek. Embert próbáló szintkülönbség vár ránk, cserébe újabb 3 csúcs meghódítása jár. Jókedv, móka, kacagány.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Dél-Alföld Ópusztaszer, Nemzeti Történeti Emlékpark
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk. Ezúttal a déli oldalon túrázunk, talán mindenki által már ismert helyszíneken. A szendvicshez való medvehagymát az úton szedhetjük, közben (remélhetőleg jó időben) gyönyörködhetünk a természeti képződményekben és a panorámában. „Csak az jöjjön, aki bírja” a buszban a hagymaszagot!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Kő-hegy felfedezése a Kő-hegyi tanösvényen! A Visegrádi-hegység kedvelt túracélpontja a mi szakosztályunknak is. Ezen a túrán a tájegység egyik kevésbé látogatott hegyére, a Kő-hegyre sétálunk fel. Szentendréről indulva szinte könnyed emelkedőn jutunk fel a Kő-hegyi tanösvényhez.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy hangulatos, télvégi túrára invitálunk benneteket. Időpont szerint akár hó is lehet, de reméljünk egy kellemes, talán kora tavaszi túrát. A Balaton-felvidék talán legszebb patakvölgyében fogunk kirándulni, melyet a Jókai-kilátóba való erősebb kapaszkodóval (!) indítunk, de cserébe megcsodálhatjuk a Balaton magával ragadó panorámáját.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Tolna Megyei Magyar Természetbarát Szövetség által szervezett, már 6. éve szokásos februári Gemenc-túrához csatlakozunk: Árpi bácsira emlékezünk és egy könnyűt túrázunk. [Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra.]
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Mecsekbe hívunk titeket. Idei tervünk a Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárása. Hat túrára bontottuk a sorozatot, az első alkalommal barátkozós jelleggel egy rövid, könnyű, de látványban gazdag séta vár ránk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Amióta utoljára Bátaapáti felé túráztunk vagy versenyt szerveztünk ott az egyesületeinkkel, azóta felépült itt egy kilátó, ahonnan szép panoráma tárul a zsibriki halastavakra és a Kelet-Mecsekre egyaránt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A mecseki Mikulás nyomába eredünk, remélhetőleg találkozunk is vele, de ha még nem ért ide, szaloncukor biztosan lesz…
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az idei utolsó elutazós kirándulás.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A túrasorozat utolsó állomásaként a Kelet-Mecsekbe látogatunk. Váraljáról indulva a (nem érték) Bányamúzeum megtekintése után a hegy megmászásával jutunk Óbánya fölé, visszafordulva a váraljai vár hűlt helyén pihenünk meg.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Velencei-hegység egy mindössze kb. 80 négyzetkilométeres területű tájegységünk. Az inkább dombsági jellegű kistáj szerény kiterjedése ellenére is gazdag természeti értékekben. Itt találjuk ugyanis hazánk legöregebb mélységi magmás kőzetét, a paleozoikumban keletkezett gránitot, amely az idő vasfogának köszönhetően egyedi és rendkívül látványos sziklaalakzatokat hozott létre. E különleges képződmények közül a legismertebbek az ingókövek, amelyek különös formáikkal leginkább óriások elhagyott játékszereire emlékeztetnek. Ezek többségét fedezhetjük fel ezen a Sukoróról induló, majd oda visszaérkező túrán.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Szekszárdi-dombság népszerű kirándulóhelyéről, Szálkáról indulunk. Grábócon megnézzük a ma is működő szerb ortodox templomot és kolostort, felmászunk a néhány éve épített Mária-kilátóba. Innét szépen művelt szőlők között, tágas réteken és erdőkben a Sötétvölgy érintésével Kakasdon a közkedvelt cukrászdában pihenjük ki a túra fáradalmait.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Mi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve (Országos Kéktúra – 1 nap alatt – 2100 regisztrált túrázó) 2021. 10. 09 - én az Országos Kékkör bejárását hirdeti meg az MTSZ. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoport összesen több mint 2550 km-t tesz meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján (2021. október 9-én) a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szeptember 18-án a Bakony egyik leghangulatosabb patakvölgye, a Gaja-szurdok a gyalogtúránk látnivalója. A Gaja-szurdok a hegység legkeletibb részén, Fehérvárcsurgó és Bodajk között fekszik, ahol a hegyek már dombokká szelídülnek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem válaszokkal jöttünk arra vonatkozóan, mikor lesz az első szervezett túra idén. Két kis információ.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A TÚRA ELMARAD. Folytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat. Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel - látnivalót az ideérkezőnek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tavalyi Vértes-túra kapcsán vetődött fel, hogy érdemes lenne Tatán várost nézni. Nos, itt az alkalom, megyünk Tatára várost nézni. Fényes tanösvény, Vár, tó, park. Gyertek velünk!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Késő őszi túrára invitálunk mindenkit a Villányi-hegységbe, és ha már Villány, akkor természetesen a túrának egy borászatban lesz vége.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Megint Somogy! Korábbi vállalást teljesítünk ezzel a túrával, a távolról megtudható információk alapján változatos növény- (lápostól a homoki gyepig) és állatvilág fogad minket. Bejárjuk az "Eltűnt puszták nyomában" tanösvényt is. Kisebbeket/kényelmesebbeket is hívok, mert a túra egy részét (9 km) erdei vasúttal is lehet teljesíteni. Hív a vasút, vár a táv!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Bízva abban, hogy „Őfelsége” nem akadályozza meg, Külső-Somogy területén fogunk túrázni, ahol egyik nemzeti emlékhelyünket – amely Szent László személyéhez kapcsolódik - is meglátogatjuk. Mióta legutóbb arra jártunk, megépült egy új, interaktív látogatóközpont, mely remélhetőleg sok információval, érdekességgel fog szolgálni a helyről, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről. Szent László után megemlékezünk természetesen Koppányról is, ami Somogyban járva megkerülhetetlen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Vértes hegység a Bakony és a Gerecse között terül el. Nevét a legenda szerint egy történelmi esemény következtében kapta. Henrik német-római császár 1051-ben sikertelen hadjáratot folytatott a magyarok ellen. A haza felé futó német katonák eldobált fegyverei és vértjei szinte beborították a hegyoldalakat. Ezért a hegységet a mai napig Vértesnek hívják
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Folytatódik a könnyű, nyári kirándulások sorozata. Augusztus 8-án a Börzsönyben lesz túra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Úti célunk a Mecsek legnépszerűbb kirándulóhelye. Festői tavak (5 tó), pazar üdülők, legendás barlangok, hamisíthatatlan mecseki hangulat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nyári kirándulás a Káli-medencében.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kálvária-kápolna, vízimalom, barokk római katolikus templom, európai hírű védett tiszafás, 300 éves tölgyek a veszprémi állatkerttel bezárólag – az egyéb látnivalók között.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Végre, túl a nehézségeken, itt az ideje, hogy túrázzunk. Ezen a remélhetőleg szép nyári napon a Zsámbéki-medencébe kirándulunk, melynek során kihagyhatatlan látnivaló a templom- és a kolostorrom, amelyek az egykori premontrei prépostsághoz tartoztak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mikor indulnak el az ASE természetjárók és a Demeter Egyesület vezetett túrái?
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára március 20-án kerül sor. Ezúttal Csámpa felől jutunk el a városig.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Vannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven. Csatlakozzatok az idei egynapos túrákhoz! A teljesítők év végén megkapják az ilyenkor szokásos plecsnit, és megvásárolhatják a vándorlás egyedi pólóját. Az igazolófüzet az első túrán megszerezhető. Résztávot is érdemes teljesíteni, hiszen a maradék szakaszokat utóbb majd pótolhatjátok.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Minden valamirevaló túrázó hallott már a Rám-szakadékról illetve járt már ott. Nyilván a Visegrádi-hegység egyik csodás helyéről van szó. Azonban ha körbenézünk kicsiny hazánkban, rájöhetünk, hogy létezik még hozzá fogható szurdoktúra a magyar hegyekben. Ilyen például a Bakonyban az Ördög-árok.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az új év nem csak új programfüzetet jelent, de újabb tagdíj fizetést is.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Tekintettel arra, hogy a tavalyi rendhagyó farsangi program jól sikerült, idén megismételjük. Vidám, mókás télűző túrával készülünk, amihez természetesen a legfontosabb kellék, egy vidám csapat. Túra végén a Faluházban, önkéntes túratársaink segítségével vendéglátással is készülünk.
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára február 14-én kerül sor. Új útvonal – új élmény.
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára január 17-én kerül sor. Ezúttal végig járt úton fogunk gyalogolni.
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának második alkalmára december 13-án kerül sor. A novemberivel szemben ezúttal végig járt úton fogunk maradni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Aki nem fél a kora téli, esetlegesen morcos időjárástól, az jöjjön velünk Lengyel-Annafürdő környékére, a Tolnai-hegyhátra. Ezen a területen is régen túráztunk, így nézzük meg, hogy mi változott.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Keleti – Mecsek határán a Baranyai Zöld túra nyomvonalát járjuk be.
ElolvasomA Demeter Egyesület havonta egy alkalommal gyalogtúrát szervez az Erőműtől a városig, az első alkalomra november 15-én kerítünk sort.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Úgy gondoljuk, hogy vannak még lehetőségek Dél-Baranyában, így ebben az évben is folytatjuk a Baranyai-dombság megismerését, felfedezését. Idén Somberek és Székelyszabar környékén túrázunk, érintve Görcsönydobokát, reméljük, hogy még szép őszi időben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Október utolsó hétvégéjén hagyományosan elzarándokolunk a Fekete-kút mellett található kopjafához, ahol találkozunk a megyei turistabarátainkkal, és megemlékezünk azokról, akik már nem tudnának eljönni. Kegyeleti-túra a Szekszárdi-dombságban 2019. október 27-én, vasárnap.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Közepesen nehéz túrára invitálunk Benneteket az őszi Pilisbe.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Marcal-medence sík vidékéből szigetszerűen kiemelkedő vulkáni tanúhegy, a Somló számos természeti értéket őriz napjainkig. A tervezett útvonal része a botanikus Kitaibel Pál nevét viselő 3 km hosszú, 9 állomásból álló tanösvény is, amely a Somló Tájvédelmi Körzet nevezetességeit mutatja be.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kalandos túra, létrával, gördülő kövekkel - aka Rolling Stones - Magyarország egyik legszebb - de mindenképpen legismertebb - szurdokában.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Közepes túra a Vértesben Péter Imivel.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szokásos május eleji, árvalányhajas gyalogtúra a Dél-Mezőföldön
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A kisszékelyi táj varázsát, avagy a „Négyszögletű Kerek Erdő” tanösvény körútjait és állomásait járjuk be.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az évek óta megszokott ütemtervtől eltérően az idei húsvéti természetbarát kultúrkört egy kicsit másképp terveztük: 20 fős kis csapattal elutazunk közösen a Mátrába, ahol a résztvevők kétféle program közül választhatnak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Túránk során „Somogyország” szívében, a Zselicben fogunk barangolni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az 1849-es tavaszi hadjárat csatáinak soron következő helyszíne Isaszeg. A délutáni csata-játék megtekintése előtt a Gödöllői arborétumban barangolunk. Játék, móka, kacagány.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az idén 170 éve zajlott tavaszi hadjárat általunk utolsóként felkeresendő helyszíne Komárom. A monostori- és igmándi-erőd bejárása után a Rüdiger-tó és környéke vár ránk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Rövid túra Petőfi Sándor nyomában.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Solymár határában, a Mátyás-dombon egy várrom emelkedik. Néhány falát nemrég hozták helyre, egykori öregtornyát szépen rekonstruálták, ahonnét kellemes panoráma nyílik a környékre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az 1848/49-es szabadságharc leverésének 170. évfordulója alkalmából több helyszínre hívlak titeket, ezekből az első:
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Könnyű, bulizós, beöltözős kószálásra invitálunk mindenkit Dunakömlőd környékére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Bakonyi szurdokolás a kalandvágyóbbaknak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség 2014-ben elhunyt tiszteletbeli elnökére emlékezünk ezzel a túrával. Bodor Árpád tervezte az első jelzett turistautakat a Gemenci-erdőben és ezzel ráirányította a gyalogos természetjárók figyelmét e gyönyörű tájra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kedves Túratársak! Az új év nem csak új programfüzetet jelent, de újabb tagdíj fizetést is. Kérünk mindenkit, hogy az alábbi lehetőségek közül válasszon egy szimpatikusat, és éljen vele!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Karácsony után, szilveszter előtt mindenki túrázik. Az ASE Természetjáró Szakosztálya és a Demeter Egyesület december 29-i gyalogtúra javaslata: Hazacsorgás Györkönyből.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tavasszal elmaradt budaörsi túrát bepótolandó hívunk benneteket egy - rendhagyó - túrára a Budai Várba, illetve az Adventi Vásárba.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Páros év révén idén a megyei szervezet Mikulás programjához csatlakozunk. Szeretettel várunk mindenkit - a gyerek nem képezi a szükséges felszerelések részét - egy kellemes, nem túl korán elindulós, kényelmesen bandukolós, forró teás, zsíros kenyeres túrára a Mikulás társaságában.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szent András vagy Őszutó, akinek esetleg jobban tetszik Enyészet havának 24. napjára rendeltetett túra keretében, folytatjuk kalandozásunkat a Baranyai- dombságban, most Máriakéménddel és környékével fogunk megismerkedni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Késő őszi gyalogtúra a közeli Szekszárdi-dombságban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Könnyű, piknik hangulatú, borozgatós túra a Balaton-felvidéken.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Könnyű túra az őszi pompába öltözött Keleti-Mecsekben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ismét északra hívjuk a túrázni vágyókat. Ezúttal a Pilisben található vadregényes Dera-szurdokba látogatunk el.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Könnyed séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Nyár végi hűsölés a lombok árnyékában, források partján.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Rendhagyó, gyalogos túra Decsi Béla szervezésében a Mecsekben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nyár közepi túra a Nyugati-Mecsekben, Árpád-kori templommal és lombkorona sétánnyal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szép és nem könnyű túra a mesés Mecsekben várakkal, forrásokkal...
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Időpont: 2018. június 16. Túránk során megismerkedünk a Kaposvártól északra elterülő Deseda-tóval és környezetével. A tó a kaposváriak kedvelt kirándulóhelye, amely az utóbbi években jelentős megújuláson esett át. Megépült a Fekete István Látogatóközpont, kalanderdő, új tanösvények és még nem említettem az Arborétumot, amely a tóba benyúló félszigeten található. Tehát számtalan attrakció, kellemes természeti környezet, mind, mind arra csábít, hogy tegyünk itt egy kirándulást.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Közepesen könnyű/nehéz kirándulás Budaörs környékén A túra május 26. helyett valamikor később lesz.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Demeter Teljesítménytúrák leghosszabb és legrövidebb távja is megvalósul idén, 2018. május 12-én
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2018. április 14 -én szombaton gyalogtúra a Vértesben Túravezető: Adorján József Indulás: 7 órakor a CsDKK parkolóból
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Bakancsos Atom Kupa nevű Gyalogos Természetjáró Tájékozódási Túraversenyt rendezzük meg 2018. március 24-én, szombaton. Több kategória van, minden természetjáró talál magának valót. A kezdő kategóriák valójában kirándulások, és remek alkalmak a tájékozódási gyakorlat csiszolgatására. (A teljes kiírás valahol alant.)
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2018. márcus 10-én szombaton gyalogtúra a Budai-hegységben Túravezető: Lovász János Indulás: 7 órakor a CsDKK parkolóból
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2018. február 24-én szombaton gyalogtúra Balatonfüred környékén Túravezető: Péter Imre Indulás: 7 órakor a CsDKK parkolóból
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2018. február 10-én szombaton gyalogtúra a Vértesben. Túravezető: Gergely László
ElolvasomEgy kis mozgás az ünnepek között senkinek sem árthat. Idei évzáró túránkon a Tengelic környékén kialakított Zöldúton tervezünk gyalogolni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Demeter Egyesület és a Kömlődi Kilométerszámlálók Mikulás-túrája
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2017. november 4-i túra a Keleti Mecsekben Zobákpusztáról Hosszúheténybe
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Pilis hegység a nevét legmagasabb csúcsáról, a Pilis hegyről kapta, amely szó eredetileg kopasz hegytetőt jelent. A Pilis-tető sokáig lezárt terület volt, hiszen egy katonai bázis működött rajta 1996-ig. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján álló kilátóból – megfelelő időjárási körülmények esetén – ámulatba ejtő panorámában lesz részünk. Időpont: 2017. október 21. (szombat)
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Gyalogos kirándulás a Tihanyi-félszigeten, az ország első tanösvényén Túravezető: Wollner Pál
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Dél-Dunántúli Kéktúra szisztematikus bejárása Túravezető: Gergely László A túra mottói: A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2017.08.26. szombat Nem nehéz, látványos-érdekes gyalogtúra a Bakonyban. Péter Imi ötlete nyomán
Elolvasom
ESEMÉNY
Soron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni.
Bővebben
ESEMÉNY
A kedvező időjárásban bízva gyalogos telihold-túrát szervezünk, ha van kedvetek jönni, gyertek velünk.
Bővebben
ESEMÉNY
Hegymászás az Alföld "közepén". És ez nem áprilisi tréfa!
Bővebben
ESEMÉNY
„Elbűvölő völgyek, virágos rétek, különleges sziklák Bolyongás a Velencei-hegység »legmagasabb« csúcsai körül, az idilli fekvésű Sukoróból kiindulva a hangulatos Hurka- és Bodza-völgyön át az Angelikaforrásig, majd a Meleg-hegy oldalában terpeszkedő Nagy-legelőn átvágva vissza a faluba. Útközben olyan érdekes sziklaalakzatokat tanulmányozhatunk, mint a Likaskő, a Gyapjaszsák vagy az Olasz Gránitfejtő, nem beszélve a Velencei-tóra nyíló gyönyörű kilátásról.” (kirandulastippek.hu)
Bővebben
ESEMÉNY
Könnyű, ismerkedős túra a Demeter Egyesület egyik frissen végzett túravezetőjével, aki nem mellesleg a 2. Satöbbi Kupa főszervezője is.
Bővebben
ESEMÉNY
A Gerecse déli, kevesek által járt helyeit fedezzük föl ezen a túrán, mely során a hegyközi medencékre és az azok peremét alkotó magaslatokra nyílnak kilátások.
Bővebben
ESEMÉNY
Mivel a szokásos közös megyei Gemenc-túra idén elmarad (nem jött össze / helyettünk a vadászoké az erdő), ezért programváltozás van. A kisfüzetben ezzel a kis szösszenettel vezettük be a túrát: „Ki mondta, hogy a Szekszárdi-dombságban nem lehet nyáron közösen túrázni?” Na, azt a nyári túrát most februárban realizáljuk.
Bővebben
ESEMÉNY
A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő. Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért.
Bővebben
ESEMÉNY
Bár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is.
Bővebben
ESEMÉNY
Ha valaki a 19-ei Mecsek túrán nem tudott részt venni, újabb lehetőséget adok egy mecseki közös túrázásra. Ezúttal a tavaly megkezdett Tolnaicum-ismertető túrasorozatot fejezzük be.
Bővebben
ESEMÉNY
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását fejezzük be. Ez a túra az én ajándékom – azoknak, akik végig járták az előzőeket, és azoknak is, akik erre a túrára jönnek. Remélhetőleg maradnak még őszi színek az erdőben, a nyílt részekről pedig gyönyörű kilátás vár ránk. Mi ott leszünk, már csak szép idő kell és minden rendben lesz.
Bővebben
ESEMÉNY
ESEMÉNY
Vadregényes szurdok, impozáns várrom, misztikus erdei temető a Vértesben.
Bővebben
ESEMÉNY
ESEMÉNY
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Bővebben
ESEMÉNY
Európa egyik legnagyobb fémmadara, egy ősemberek által is lakott hatalmas barlang és egy eredeti, megmászható aknatorony, mindenhonnan parádés kilátással fűszerezve.
Bővebben
ESEMÉNY
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 5. részénél tartunk. A legnehezebb szakasz következik, sikerült 5 csúcsot egy útvonalra felfűzni. Az esőtől felfrissült erdőben megjárjuk Tolna-megye legmagasabb pontját, a túra végén pedig egy gyönyörű patakvölgyben ereszkedünk le a hegyről. Remélem, mindenkinek meghoztam a kedvét.
Bővebben
ESEMÉNY
Ez után az őrült hőség után indul a szezon. A Zselic déli csücskével kezdjük meg az őszi túrasorozatot. Nagy kedvencem Fekete István, a sokunk által szeretett író, aki kezdő gazdatiszt korában ezen a vidéken dolgozott és vadászott gróf Mailáth György hitbizományi uradalmában Bakócán, az 1926-1929 közötti években, mint segédtiszt. Az itt szerzett élményeit írásaiban, regényeiben is megörökítette. Ennek emlékére készült a Mecsekerdő Zrt jóvoltából az emlékösvény, ahol az elhelyezett táblákon az író életéről, regényeiről kaphatunk információkat.
Bővebben
ESEMÉNY
Szokásos vízitúránkra hívlak titeket. Idén egy új, változatos szakasz vár ránk homokpadokkal, sok fürdéssel, esetleg egy kis sörözés/jégkrémezéssel.
Bővebben
ESEMÉNY
Bár jó néhány rendezvény lesz ezen a hétvégén, de érdemes ezt a programot is átgondolni. Ezen a túrán, egy a túravezető szívéhez közelálló vidékre, a Káli-medencébe fogunk barangolni. Hangulatos táj, hagyományos népi építészet megmaradt emlékei, csodás panoráma, geológiai érdekességek és még sorolhatnánk mindazt, amiért érdemes erre a területre ellátogatni.
Bővebben
ESEMÉNY
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 4. részénél tartunk. Az útvonal (legalábbis nagy része) mindenkinek ismerős lesz. A csúcsok megmászása után az Óbányai-patak völgyében tudunk majd hűsölni, reméljük, víz is lesz a mederben… Aki megérdemli, Óbányán sörrel/fagyival jutalmazhatja magát.
Bővebben
ESEMÉNY
2022. május 28. (szombat) Zirc – Tanösvények (Pintér-hegyi, Eperjes, Eplény)
Bővebben
ESEMÉNY
ESEMÉNY
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk. A mostani alkalommal megtapasztaljuk, hogy miért „hegyvidék” a Mecsek. Embert próbáló szintkülönbség vár ránk, cserébe újabb 3 csúcs meghódítása jár. Jókedv, móka, kacagány.
Bővebben
ESEMÉNY
Dél-Alföld Ópusztaszer, Nemzeti Történeti Emlékpark
Bővebben
ESEMÉNY
A Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk. Ezúttal a déli oldalon túrázunk, talán mindenki által már ismert helyszíneken. A szendvicshez való medvehagymát az úton szedhetjük, közben (remélhetőleg jó időben) gyönyörködhetünk a természeti képződményekben és a panorámában. „Csak az jöjjön, aki bírja” a buszban a hagymaszagot!
Bővebben
ESEMÉNY
A Kő-hegy felfedezése a Kő-hegyi tanösvényen! A Visegrádi-hegység kedvelt túracélpontja a mi szakosztályunknak is. Ezen a túrán a tájegység egyik kevésbé látogatott hegyére, a Kő-hegyre sétálunk fel. Szentendréről indulva szinte könnyed emelkedőn jutunk fel a Kő-hegyi tanösvényhez.
Bővebben
ESEMÉNY
Egy hangulatos, télvégi túrára invitálunk benneteket. Időpont szerint akár hó is lehet, de reméljünk egy kellemes, talán kora tavaszi túrát. A Balaton-felvidék talán legszebb patakvölgyében fogunk kirándulni, melyet a Jókai-kilátóba való erősebb kapaszkodóval (!) indítunk, de cserébe megcsodálhatjuk a Balaton magával ragadó panorámáját.
Bővebben
ESEMÉNY
A Tolna Megyei Magyar Természetbarát Szövetség által szervezett, már 6. éve szokásos februári Gemenc-túrához csatlakozunk: Árpi bácsira emlékezünk és egy könnyűt túrázunk. [Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra.]
Bővebben
ESEMÉNY
A Mecsekbe hívunk titeket. Idei tervünk a Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárása. Hat túrára bontottuk a sorozatot, az első alkalommal barátkozós jelleggel egy rövid, könnyű, de látványban gazdag séta vár ránk.
Bővebben
ESEMÉNY
A Keleti-Bakony legmagasabban fekvő települése, Tés és környéke sok mindenről nevezetes. A Tési-fennsík egykoron királyok vadászterülete volt, melyről vadászkastélyok romjai és a közeli Királyszállás neve is árulkodik.
Bővebben
ESEMÉNY
Folytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat. Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel - látnivalót az ideérkezőnek.
Bővebben
ESEMÉNY
Késő őszi túrára invitálunk mindenkit a Villányi-hegységbe, és ha már Villány, akkor természetesen a túrának egy borászatban lesz vége.
Bővebben
ESEMÉNY
A tavalyi Vértes-túra kapcsán vetődött fel, hogy érdemes lenne Tatán várost nézni. Nos, itt az alkalom, megyünk Tatára várost nézni. Fényes tanösvény, Vár, tó, park. Gyertek velünk!
Bővebben
ESEMÉNY
A baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
Bővebben
ESEMÉNY
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Bővebben
ESEMÉNY
Megint Somogy! Korábbi vállalást teljesítünk ezzel a túrával, a távolról megtudható információk alapján változatos növény- (lápostól a homoki gyepig) és állatvilág fogad minket. Bejárjuk az "Eltűnt puszták nyomában" tanösvényt is. Kisebbeket/kényelmesebbeket is hívok, mert a túra egy részét (9 km) erdei vasúttal is lehet teljesíteni. Hív a vasút, vár a táv!
Bővebben
ESEMÉNY
Bízva abban, hogy „Őfelsége” nem akadályozza meg, Külső-Somogy területén fogunk túrázni, ahol egyik nemzeti emlékhelyünket – amely Szent László személyéhez kapcsolódik - is meglátogatjuk. Mióta legutóbb arra jártunk, megépült egy új, interaktív látogatóközpont, mely remélhetőleg sok információval, érdekességgel fog szolgálni a helyről, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről. Szent László után megemlékezünk természetesen Koppányról is, ami Somogyban járva megkerülhetetlen.
Bővebben
ESEMÉNY
A Vértes hegység a Bakony és a Gerecse között terül el. Nevét a legenda szerint egy történelmi esemény következtében kapta. Henrik német-római császár 1051-ben sikertelen hadjáratot folytatott a magyarok ellen. A haza felé futó német katonák eldobált fegyverei és vértjei szinte beborították a hegyoldalakat. Ezért a hegységet a mai napig Vértesnek hívják
Bővebben
ESEMÉNY
Úti célunk a Mecsek legnépszerűbb kirándulóhelye. Festői tavak (5 tó), pazar üdülők, legendás barlangok, hamisíthatatlan mecseki hangulat.
Bővebben
ESEMÉNY
Kálvária-kápolna, vízimalom, barokk római katolikus templom, európai hírű védett tiszafás, 300 éves tölgyek a veszprémi állatkerttel bezárólag – az egyéb látnivalók között.
BővebbenAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára március 20-án kerül sor. Ezúttal Csámpa felől jutunk el a városig.
Bővebben
ESEMÉNY
Minden valamirevaló túrázó hallott már a Rám-szakadékról illetve járt már ott. Nyilván a Visegrádi-hegység egyik csodás helyéről van szó. Azonban ha körbenézünk kicsiny hazánkban, rájöhetünk, hogy létezik még hozzá fogható szurdoktúra a magyar hegyekben. Ilyen például a Bakonyban az Ördög-árok.
Bővebben
ESEMÉNY
Vannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven. Csatlakozzatok az idei egynapos túrákhoz! A teljesítők év végén megkapják az ilyenkor szokásos plecsnit, és megvásárolhatják a vándorlás egyedi pólóját. Az igazolófüzet az első túrán megszerezhető. Résztávot is érdemes teljesíteni, hiszen a maradék szakaszokat utóbb majd pótolhatjátok.
Bővebben
ESEMÉNY
Tekintettel arra, hogy a tavalyi rendhagyó farsangi program jól sikerült, idén megismételjük. Vidám, mókás télűző túrával készülünk, amihez természetesen a legfontosabb kellék, egy vidám csapat. Túra végén a Faluházban, önkéntes túratársaink segítségével vendéglátással is készülünk.
BővebbenAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára február 14-én kerül sor. Új útvonal – új élmény.
BővebbenAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára január 17-én kerül sor. Ezúttal végig járt úton fogunk gyalogolni.
BővebbenAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának második alkalmára december 13-án kerül sor. A novemberivel szemben ezúttal végig járt úton fogunk maradni.
Bővebben
ESEMÉNY
Aki nem fél a kora téli, esetlegesen morcos időjárástól, az jöjjön velünk Lengyel-Annafürdő környékére, a Tolnai-hegyhátra. Ezen a területen is régen túráztunk, így nézzük meg, hogy mi változott.
Bővebben
ESEMÉNY
A Keleti – Mecsek határán a Baranyai Zöld túra nyomvonalát járjuk be.
BővebbenA Demeter Egyesület havonta egy alkalommal gyalogtúrát szervez az Erőműtől a városig, az első alkalomra november 15-én kerítünk sort.
Bővebben
ESEMÉNY
Úgy gondoljuk, hogy vannak még lehetőségek Dél-Baranyában, így ebben az évben is folytatjuk a Baranyai-dombság megismerését, felfedezését. Idén Somberek és Székelyszabar környékén túrázunk, érintve Görcsönydobokát, reméljük, hogy még szép őszi időben.
Bővebben
ESEMÉNY
Közepesen nehéz túrára invitálunk Benneteket az őszi Pilisbe.
Bővebben
ESEMÉNY
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Bővebben
ESEMÉNY
A Marcal-medence sík vidékéből szigetszerűen kiemelkedő vulkáni tanúhegy, a Somló számos természeti értéket őriz napjainkig. A tervezett útvonal része a botanikus Kitaibel Pál nevét viselő 3 km hosszú, 9 állomásból álló tanösvény is, amely a Somló Tájvédelmi Körzet nevezetességeit mutatja be.
Bővebben
ESEMÉNY
Kalandos túra, létrával, gördülő kövekkel - aka Rolling Stones - Magyarország egyik legszebb - de mindenképpen legismertebb - szurdokában.
Bővebben
ESEMÉNY
Közepes túra a Vértesben Péter Imivel.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17