Túra a Budai-hegységben

2022. nov. 3., 16:37 | Természetjáró

Budaörsről – kissé meredek kaptatón – indulunk a település felett húzódó mészkősziklákkal pettyezett füves dombokra. A nevéhez hű Budaörsi Kopárok a Budai- hegység leglátványosabb pontjai közé tartoznak. Rövid kapaszkodást követően érünk fel a Huszonnégyökrös-hegyre. A Huszonnégyökrös-hegy furcsa nevének eredetéről két
legenda is szól, az egyik szerint egy mészáros fogadott 24 ökörben, hogy egyvégtében fel tud futni a csúcsig. A fogadást megnyerte, ám a csúcsra felérve meghalt. A másik szerint a törökök 24 ökörrel húzták fel a hegy tetejére az ágyúkat. A helynek páratlan panorámája van, a távolban – jó idő esetén – még a Gerecse is körvonalazódik. Innen a Szállás-hegy érintésével jutunk el a makkosmáriai Angyalok királynéja kegytemplomig, amely a Székesfehérvári egyházmegye egyik búcsújáróhelye. Tovább kapaszkodunk a jelzett túra útvonalakban bővelkedő hegységben egészen a János-hegy tetejéig. A Budai-hegységnek csak a negyedik legmagasabb hegye a János-hegy, azonban Budapest legmagasabb pontja (527 méter). A hegy tetején épült Erzsébet- kilátóról körpanoráma nyílik a városra és annak környékére. Nevének eredetét illetően itt is több magyarázat van. Innen erőteljes lejtmenettel érünk le a túra végállomására, melynek neve Szépjuhászné és természetesen ehhez a névhez is tartozik egy monda.

 

Időpont: 2022.11.12.
Útvonal: Budaörs – Huszonnégyökrös- hegy – Szállás-hegy – Makkosmária – János-hegy – Szépjuhászné
Táv: 14 km
Szintemelkedés: 500 m
Nehézségi fokozat: könnyű-közepes (A túrát átlagos kondícióval és némi túrázási tapasztalattal minden egészséges ember könnyen teljesíteni tudja, nem szükséges kimagasló erőnlét, de a terepviszonyok miatt lényeges a megfelelő felszerelés. /túrabakancs/)
Túravezető: Gergely László
Indulás: 07:00  CSDKK parkoló
Érkezés: kb 17:00
Jelentkezés : Török Erzsébetnél: +36203144615
Részvételi díj: ASE- és Demeter-tagoknak 600 Ft, vendégeknek: 2.500 Ft/fő (vendég gyerekeknek 600 Ft/fő)

További hírek

Természetjáró szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Bodor-emléktúra

2026. jan. 16., 22:24 | Természetjáró

Elolvasom »

Bejglitúra a Dél-Mezőföldön

2025. dec. 12., 10:03 | Természetjáró

Elolvasom »

Mikulás-túra 2025

2025. nov. 12., 10:33 | Természetjáró

Idén csatlakozunk a megyei Mikulás-túrához, és útba ejtjük a Turista Mikulást a magyaregregyi kulcsosháznál.

Elolvasom »

Átkeresztül a Geresdi-dombságon

2025. nov. 6., 13:44 | Természetjáró

Késő őszi túra a Geresdi-dombságon által, romokat és kereszteket keresve.

Elolvasom »

Túra a Bakonyban

2025. okt. 20., 20:11 | Természetjáró

Gergely Laci ezúttal nem egy hétre, csak egy napra "rabolja el" a túratársakat.

Elolvasom »