Bemutatkozás

Mottó: "Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi." (Eötvös Lóránd)

Bővebben

Friss hírek, újdonságok

Az összes ASE és ASE szakosztályaival kapcsolatos hír, új információ, érdekesség

Közép-Dunántúli Piros II.

Közép-Dunántúli Piros II.

25.05.15, 12:45 Természetjáró

Ebben az évben három Közép-Dunántúli Piros túra került bele az egyesület túra kiírásába (Kisfüzetbe). Most a második túrára kerül sor, ezt a túrát Várpalota és Tés település között tervezzük. A túrát úgy terveztem, hogy a résztvevők dönthetik el, hogy melyik irányba tegyük meg a túrát. Választhatjuk a könnyebb útvonalat Tés-i fennsíkról lefelé vagy menjünk Várpalotáról felfelé a nehezebb úton. Most is egy szurdokban vezet a túránk hasonlóan vadregényes, mint a Burok- völgy, de ennek is meg vannak a szépségei. Bélyegzőpontok itt is lesznek.

Elolvasom
Ormánság-túra

Ormánság-túra

25.05.09, 09:37 Természetjáró

A május 24-i és a június 14-i túrák időpontot cseréltek. Ez itt a május 24-i természetjáró lehetőség.

Elolvasom
Pünkösdi országjárás, Nógrád vármegye

Pünkösdi országjárás, Nógrád vármegye

25.05.05, 15:00 Természetjáró

Az idei pünkösdi országjáró túránkon Nógrád vármegyét vesszük célba, hiszen az ország ebbe a szegletébe ritkán jutunk el, pedig látnivaló van bőven. Ellátogatunk az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hollókőre, elballagunk a hollókői várba, ahonnan a vállalkozó szellemű turisták elgyalogolnak velem az Istentenyere kilátóba. Leszállunk a föld alá és megnézzük a Bányászmúzeumot Salgótarjánban, ki nem hagyjuk az Ipolytarnóci őslényparkot, valamint elmerülünk Tar buddhista világában. Hozzácsapjuk még a kis túlzással magyar Kappadókiának is nevezett Kazári riolittufa képződményt, valamint Salgó/Somoskő várát.

Elolvasom
Gerecse túrakiírás

Gerecse túrakiírás

25.04.25, 13:49 Természetjáró

Gerecsei kilátó túra az E4 európai hosszútávú turistaút (magyarországi szakasz) Mogyorósbánya felett Péliföldszentkereszt és tovább a misztikus Öreg-kőig.

Elolvasom
Bakancsos-túra

Bakancsos-túra

25.03.17, 21:05 Természetjáró

A vezetett túráról van szó ebben a túrakiírásban.

Elolvasom
Szarvas

Szarvas

25.03.12, 16:34 Természetjáró

A Szarvasi Arborétum – Pepi-kert a Hármas – Kőrös egyik holtága mentén hazánk legnagyobb élőfa gyűjteménye, ahol többek között mamutfenyőket és 100 évet megélt mocsári ciprusokat is láthatunk. A botanikus kert egyik különlegessége a szabadon élő pávák. Megcsodálásuk kötelező, etetésük tilos! A Mini Magyarország egy makettpark, melyben Magyarország épített öröksége, nevezetes épületeinek, vasútjainak, hajóinak részletében kidolgozott kicsinyített mása látható. Az Arborétumot és a makettparkot csoportos kombinált belépővel látogatjuk meg. A belépő ára 3.600,- Ft.

Elolvasom
Március 15.

Március 15.

25.03.04, 13:32 Természetjáró

Március 15-én ünnepélyes keretek között megnyitjuk az idei bringás szezont. Várunk benneteket egy jó hangulatú, könnyed tekerésre!

Elolvasom
Kalandok a Villányi-hegységben

Kalandok a Villányi-hegységben

25.03.04, 07:40 Természetjáró

Továbbra is lehetőséget biztosítunk a hosszútávú túra utakat, illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években Magyarország tájegységeinek többségét bejártuk, de azért van még egy-két „eldugott hely.”

Elolvasom
Kelet-Bakony, Csőszpuszta - Isztimér

Kelet-Bakony, Csőszpuszta - Isztimér

25.02.18, 21:06 Természetjáró

Ebben az évben három KDP-s túra került bele az egyesület túra kiírásába. Módosított időpontban tartjuk meg az idei túratervben szereplő, Közép-Dunántúli Pirosra tervezet túránkat.

Elolvasom
Túra a Vértesben

Túra a Vértesben

25.01.31, 13:20 Természetjáró

2018 után ismét a Vértesbe vezet túrát Gergely Laci.

Elolvasom
Gemenci téli túra

Gemenci téli túra

25.01.31, 08:45 Természetjáró

A hagyományainknak megfelelően csatlakozunk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség hagyományához, a Bodor Árpád-emléktúrához. A túra a Gemenci-erdőben lesz, ahol Árpi bácsi nélkül nem is feltétlenül lennének ma turistautak. Gyertek túrázni és emlékezni!

Elolvasom
Tolnai-hegyhát túra Annafürdő körül

Tolnai-hegyhát túra Annafürdő körül

25.01.13, 16:37 Természetjáró

Beugróként hívlak titeket erre a gyönyörű környékre. Ismerős tolnai dombok közé, remélhetőleg kevésbé sárdagasztó túrát tervezek, melynek a végén az annafürdői parkot járjuk körül.

Elolvasom

Közeli események

Közelgő események, amelyeket javaslunk neked

Nincs jövőbeni esemény!
ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%