Idénre a Zengő-túrát a lehető legkönnyebbre terveztem, így az idei év utolsó előtti napján azoknak is lehetőségük lesz szétnézni az új kilátóból, akik a korábbi évek nehezebb túráinak nem mertek nekivágni.
ElolvasomA kéken fogunk túrázni (OKT). Kisinóci turistaháztól indulva az OKT 17-es szakaszát teljesítjük Nógrád vasútállomásig.
ElolvasomTovábbra is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottó is: ami a térképen kifér. Tavaly ősszel a Mecseki Térképkörbe vágtunk bele, és végig jártunk kb. 120 km-t a 226 km hosszú „körből”, így 2024 tavaszára már „csak” kb. 106 km maradt.
ElolvasomCsaba idei első túrája az Országos Kék útvonalát követve Nagymarosi kompátkeléstől indul, aminek érdekessége, hogy tavaly Vivi lánya a Prédikálószékre szervezett túrával a Dunakanyart mutatta meg nekünk, melyet most a másik oldalról fogunk látni.
ElolvasomEgy hazagyaloglós túrára invitálunk benneteket a szokottnál némileg nagyobb távval. Szint nem sok lesz benne, viszont annál több szent, és még kompon állunk is, és építési területen is keresztül sunnyogunk.
ElolvasomEgy kellemes, laza kirándulásra invitállak benneteket, egyik kedvenc vidékemre. A Balaton - felvidéken a sok túraútvonal és a sok látnivaló közül igen nehéz válogatni, csak jó és még jobb lehetőségek vannak. Ebből mazsoláztunk az idén. Túránk során Nagyvázsonyt és környékét járjuk be. Tulajdonképpen, mint az útvonalból is látszik ez egy látványos romtúra, melynek során történelmi személyeket, eseményeket idézünk meg, kezdve a közelmúltban teljes körű felújításon átesett Kinizsi vár meglátogatásával.
ElolvasomA tegnapi bejárás után némileg változtatott a túravezető az útvonalon, aminek a következőben változtak a túra paraméterei. Az eredeti túrában szereplő összes látnivalót érinti az új útvonal.
ElolvasomFrissen végzett túravezetőként meginvitállak egy túrára, mely gyerekkorban az első hosszabb túrám volt a családommal. Június 10-én Pozmázról indulva meglátogatjuk Prédikálószéket, majd végállomásként Dömösre érkezünk, ahol a buszunk vár majd. A túra kb. 20 km hosszú, a Pilis hegységen vezet át, néhány rövidebb pihenővel tervezünk. Többek között érintjük a Lajos-forrást, a Sikárosi-rétet, valamint a Vadálló-köveket.
ElolvasomÖsszeállt végre az országjárás programja, így megosztom veletek. Mint jeleztem már az idén az ország észak keleti csücskébe látogatunk el. Látnivaló sok van, nehéz volt válogatni remélem, a végleges program elnyeri tetszésetek. Lesznek szatmári ízek, egy kis történelem, népművészet, épített örökség, amelyekhez már csak a ti jókedvetek, kíváncsiságotok hiányzik.
ElolvasomA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 5. részénél tartunk. A legnehezebb szakasz következik, sikerült 5 csúcsot egy útvonalra felfűzni. Az esőtől felfrissült erdőben megjárjuk Tolna-megye legmagasabb pontját, a túra végén pedig egy gyönyörű patakvölgyben ereszkedünk le a hegyről. Remélem, mindenkinek meghoztam a kedvét.
ElolvasomA Tolna Megyei Magyar Természetbarát Szövetség által szervezett, már 6. éve szokásos februári Gemenc-túrához csatlakozunk: Árpi bácsira emlékezünk és egy könnyűt túrázunk. [Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra.]
ElolvasomVégre, túl a nehézségeken, itt az ideje, hogy túrázzunk. Ezen a remélhetőleg szép nyári napon a Zsámbéki-medencébe kirándulunk, melynek során kihagyhatatlan látnivaló a templom- és a kolostorrom, amelyek az egykori premontrei prépostsághoz tartoztak.
ElolvasomKözepesen nehéz túrára invitálunk Benneteket az őszi Pilisbe.
ElolvasomKalandos túra, létrával, gördülő kövekkel - aka Rolling Stones - Magyarország egyik legszebb - de mindenképpen legismertebb - szurdokában.
ElolvasomKözepesen könnyű/nehéz kirándulás Budaörs környékén A túra május 26. helyett valamikor később lesz.
Elolvasom2017.08.26. szombat Nem nehéz, látványos-érdekes gyalogtúra a Bakonyban. Péter Imi ötlete nyomán
ElolvasomA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 5. részénél tartunk. A legnehezebb szakasz következik, sikerült 5 csúcsot egy útvonalra felfűzni. Az esőtől felfrissült erdőben megjárjuk Tolna-megye legmagasabb pontját, a túra végén pedig egy gyönyörű patakvölgyben ereszkedünk le a hegyről. Remélem, mindenkinek meghoztam a kedvét.
BővebbenA Tolna Megyei Magyar Természetbarát Szövetség által szervezett, már 6. éve szokásos februári Gemenc-túrához csatlakozunk: Árpi bácsira emlékezünk és egy könnyűt túrázunk. [Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra.]
BővebbenKözepesen nehéz túrára invitálunk Benneteket az őszi Pilisbe.
BővebbenKalandos túra, létrával, gördülő kövekkel - aka Rolling Stones - Magyarország egyik legszebb - de mindenképpen legismertebb - szurdokában.
BővebbenKözepesen könnyű/nehéz kirándulás Budaőrs környékén. 2018. május 26-án.
BővebbenXIX. Katica Tanya Tanya Zöldpont – Csapatverseny
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17