Mecseki Térképkör! 1. rész

2023.06.10, 21:30 Természetjáró
Ősszel is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottója is: "ami a térképen kifér.

2023. szeptemberében a Mecseki Térképkörbe vágunk bele, de tekintettel arra, hogy ez a „kör” 226 km hosszú, így ennek kb. a felét járjuk végig. A Mecsek jelentős része ismert a paksi túrázók előtt, viszonylagos közelsége miatt gyakori célpontja a szakosztályi túráknak. Az azonban biztosan kijelenthető, hogy a Térképkör útvonalvezetése minden eddigi túránktól eltérő.
Különösen igaz ez azért, mert a Mecseki Térképkör útvonala jelentős távon halad az – általunk ritkán látogatott – Baranyai-dombságban is. A bejárás iránya és a túra kezdőpontja is szabadon választott, de mi most elfogadjuk az útvonal szerkesztőinek ajánlását és az óramutató járásával ellentétes irány szerint, azaz Pécsről Pécsvárad felé indulunk el, valamint a túra kezdőpontja is az alapértelmezettnek kijelölt pont lesz.

 

Időpont: 2023. 09. 17-23.
Útvonal (napi bontásban):

Pécs -> Kövestető (14/370)

Kövestető -> Zengővárkony (15/510)

Zengővárkony -> Szellő (19/170)

Szellő -> Maráza (20/320)

Maráza -> Ófalu (20/330)

Ófalu -> Váralja (18/430)

Váralja -> Szászvár (15/240)

Táv: 121 km
Szint: 2370 m
Nehézségi fokozat: Könnyű - Közepes
  A napi távok közepesek illetve rövidek, a szintemelkedés egy-egy nap jelentősebb, de összességében nem sok. Követelmény a magabiztos mozgáskoordináció, egészséges szervezet és átlagos erőnlét. Elvárás a csapatban történő túrázás szabályainak betartása.
Túravezető: Gergely László ( 20/9312-028)
Indulás: 2023.09.17. 07:00 órakor a CsDKK parkolóból
Túraköltség: 118 000 Ft (Tervezett)
  az ár tartalmazza a szállásköltséget 6 éjszakára, étkezést 6 reggeli + 6 vacsora terjedelemben, csomagszállítást, helyi közlekedési eszközök használatát
Javasolt felszerelés: Javasolt az évszaknak és a terepviszonyoknak megfelelő túraöltözet és egyéb felszerelések használata.
Fizetendő előleg: 38 000 Ft
Jelentkezési határidő (előleg befizetésével): 2023. 07. 28. 14:00
Jelentkezés: Török Erzsébet – 20/314-4615

 

Szeretettel várjuk a természetet, a kalandokat és a Magyarországot (is) megismerni vágyók jelentkezését. További részletekről érdeklődni a túravezetőnél.

A túra mottója:
„Nem a külső számit, hanem ami belül van. Jó példa erre a hűtőszekrény.”


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%